Gyermeknap

TERÜLETI MESEMONDÓ VERSENY

 

„Sárrét kis mesemondója” elnevezésű területi versenyen vettünk részt a Dobozi Általános Iskola alsó tagozatos diákjaival. Minden alsós évfolyamról egy-egy tanulót nevezhettünk a megmérettetésre, ahová nyolc iskola diákjait várták Füzesgyarmat és környéke településeiről. Nagy örömünkre a zsűri számunkra kedvező döntést hozott, Kovács Mihály 1. a osztályos tanulónk megnyerte az évfolyamában a mesemondó versenyt.

Operakaland-Kultúrkaland

2019. április 30-án 13 lelkes diákkal Budapestre utaztunk, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház által meghirdetett Tavaszi Operakalandra. Az előadás helyszíne, az ország egyik legszebb és legnagyobb nézőtérrel rendelkező színháza, az Erkel Színház. Itt Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát tekintettük meg. 

Iskolai népdaléneklő verseny

Már hagyomány iskolánkban, hogy március végén, Bartók Béla születésnapja kapcsán népdaléneklő versenyt rendezünk. Így volt ez az idén is, legügyesebb énekeseink mérték össze tudásukat helyi könyvtárunk Olvasótermében. A versenyzők közel 50-en voltak. A zsűri tagjait a gyerekek ismerték és szeretettel fogadták.

Messze már a tél

A melengető áprilisi napsütésben most már elhisszük, hogy itt a tavasz, de egy szeles téli péntek délután, február 22-én még távolinak tűntek a tavaszi rügyek, sugarak.

Szükség volt hát a télűzésre. A felsős tanulóink minden tőlük telhetőt megtettek: táncoltak, zenéltek, vigadtak. Miért fontos ez? Mert a farsangnak számos előnyét élvezzük azóta is. És most nem elsősorban a népi hiedelemre, a zajtól megriadó, távozó télre gondolok.

Angol - amerikai országismereti vetélkedő

Angol-amerikai országismereti vetélkedőn vettek részt a Dobozi Általános Iskola felsős tanulói.

Minden évben az Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium hetedikes, nyolcadikos tanulóknak országismereti versenyt szervez. A háromfős csapatoknak prezentációt kellett készíteni megadott témákból. Idén Balog Boglárka 6.a, Czegle Zsolt Bendegúz 6.a és Mező Nataniel 6.a alkotta csapat a Yellowstone Nemzeti Parkról készített ötletes, zenés ppt-t, Asztalos Anikó 7.a, Rákosi Angelika 7.b és Makula Milán 7.b pedig II. Erzsébet Királynő corgie kutyusairól készített látványos, zenés ppt-t.

Bendegúz Tudásbajnokság 2018 / 2019 - ANGOL

A szegedi központú Bendegúz Gyermek -és Ifjúsági Akadémia 20 éve vesz részt az általános iskolások tehetséggondozásában. A Tudásbajnokság egy országos, levelezős verseny. Minden szeptemberben több tantárgyból lehet jelentkezni egyénileg a versenyre. A Dobozi Általános Iskolából ebben a tanévben angol nyelvből 10 felsős tanuló nevezett a tanulmányi vetélkedőre.

Strófákba botlottunk

Most nem a téma, hanem a versek hevertek az utcán, ugyanis versek, verssorok lepték meg a járókelőket Dobozon április 11-én, a magyar költészet napján. A 4.a osztály Tóthné Székely Ildikó tanítónő segítségével felkereste településünk forgalmasabb szakaszait, és ott verset helyezett el, azaz posztolt.  

Oldalak