Tisztább környezetért

Iskolánk is csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt Te szedd! mozgalomhoz. Az szemétszedéshez biztosított kesztyűkkel és zsákokkal március 18-án indultak el tanulóink megtisztítani környezetüket a nemtörődöm emberek által eldobált hulladékoktól. A korábbi évekhez képest jelentős mennyiségű összeszednivalót találtunk, kifejezetten szennyezett volt a Körös-holtág partja, ahonnan a hobbi horgászok által otthagyott konzerves dobozok, törött horgászbotok, zacskók adtak feladatot a gyerekeknek. A főutcán az eldobott cigarettacsikkek tengerétől mentesítés történt meg. A programon 175 fő vett részt.

Meghívó

Madáretetés, madárvédelem

Minden évben, így idén télen is etettük a madarakat, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítséggel vészeljék át a telet. Az etetési időszak az első fagyok beköszöntétől ezek tartós megszűnéséig tart.  Fontos, hogy az etetést folyamatosan, egész télen végezzük. A téli madáretetés a legtöbb fajt érintő,  akár hat hónapon át is tartó, éppen ezért az egyik legösszetettebb madárvédelmi tevékenység. 

VII. Kortárs versmondó verseny

Hetedik alkalommal rendezték meg a Békéscsabán a Kortárs Versmondó Verseny Kárpát-medencei döntőjét 2019. március 8-án. A verseny megálmodója és szervezője Szabó Istvánné Nagy Magdolna, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának magyar nyelv és irodalom tanára, akinek szívügye a magyar nyelv védelme, ápolása. 

Békés megye kincsei - barangolás értékeink körül

A Békés Megyei Önkormányzat vetélkedőt hirdetett általános iskolásoknak, melynek témája a Békés megyei értékek és hungarikumok volt. A vetélkedőt a Földművelésügyi Minisztérium támogatta, abból a célból, hogy nemzeti értékeinket alaposabban megismerjék. További célja még a tanulók hungarikum mozgalomba való bevonása, elméleti és tárgyi tudásának bővítése. Fontos, hogy lakóhelyi környezetük értékeit megismerjék, közelebb kerüljenek azokhoz a kulturális épített, gasztronómiai, természeti értékekhez, amelyekről olykor már csak a múzeumok kiállítótermei közvetítésével kapnak információt. Ezáltal erősödik identitásuk, kötődésük lakóhelyükhöz.

A világnapok vonzásában

A Békés Megyei Kormányhivatal a „Közös érték az egészség” programsorozata részeként a Világnapokhoz kapcsolódóan szervezett 3 fordulóból álló vetélkedősorozatot óvodás gyermekeknek és általános iskolai 7. osztályos tanulóknak. A feladatok illeszkedtek a Nemzeti Alaptantervben meghatározott kulcskompetenciák fejlesztéséhez, iskolánk pedagógiai programjában lévő nevelési célokhoz.

Varázsceruza helyesíró verseny

2019. február 22-én „Varázsceruza” címmel helyesírási, nyelvhasználati versenyt rendezett a füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Ez a rendezvény második alkalommal nyújt lehetőséget a térség alsós diákjai számára, hogy bemutassák helyesírásbeli jártasságukat egyénileg és csapatban is. A gyerekek 1-4. osztályokig vehettek részt. A Dobozi Általános Iskola 2. 3. 4. évfolyamokból állított ki négy fős csapatokat.

Oldalak