Gigantikus Papírgyűjtés

A szélvédőn lecsapódó hideg pára, a szürkésen borongó reggel, a kardigánukba dideregve burkolódzó emberek, a nehezen ébredő tekintetek mind arra figyelmeztetnek, hogy milyen hálásak lehetünk azért, hogy napsütés övezte papírgyűjtési akciónkat. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy szeptember 14-én olyan mennyiségű papírt sikerült a lelkes és szorgalmas, elhivatott, tenni akaró és tudó szülőknek, tanulóknak, osztályfőnököknek, hogy a szokásos kettő konténer mellé egy harmadikat is rendelni kellett. A 9886 kg papír 7 forintos átvételi áron került kifizetésre. Ebből lettek díjazva a legsikeresebben gyűjtő osztályok. Az első négy helyezett tortát és üdítőt kapott.

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a hatalmas sikerhez! Fel szeretném hívni azonban mindenki figyelmét arra, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak a papír és karton összekötözésére, mert a mérési munkálatokat ellehetetleníti a millió apró darabból álló több mázsányi papír fel- és lepakolása.

 

Balog Mária