MATEMATIKA MINDEN MENNYISÉGBEN

Ismét jeleskedtek tanulóink a matematikaversenyeken.

Az idei Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját 2016. február 19-én rendezték meg a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában, melyre Dobozról a következő tanulók jelentkeztek: Molnár Petra 8.a, Lakatos Bernadett 8.b, Vágási Viktória 7.b, Szatmári Petra, Barcsay Rebeka és Vágner Csaba 4.a osztályos tanulók. Gyermekeink szépen teljesítettek ezen a rangos és igen nehéz versenyen, ahová a megyéből több százan jelentkeztek! Legjobban Vágási Viktória teljesített, a 65. helyezéssel.

Verseny a gyermekek jogairól

November 20–a a Gyermeki Jogok Világnapja. Ebből az alkalomból évente szervez a Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület a megyei általános iskolák számára vetélkedőt. Ebben az évben levelezős formában valósították meg.  A Dobozi Általános Iskolát Lakatos Bernadett 8.b, Szabó Nóra 8.b, Szűcs Attila 8.a, Klapka Mihály 8.a és Pribojszki Péter 6.a osztályos tanulók képviselték. Hét csapat közül- békéscsabai iskolákat is megelőzve- az előkelő és büszkeségre okot adó második helyezést érték el. A díjazottakat személyesen iskolánkban jutalmazták a szervezők. 

XIII. Helytörténeti vetélkedő

Iskolánk ismét részt vett a dobozi helytörténeti vetélkedőn. Idén három csapat is benevezett. A DÖK Kányhálók (szeleburdi???????)néven. Csapattagok: Szabó Nóra, Klapka Mihály, Szűcs Attila, Lakatos Bernadett, Nyul Bence, Barcsay Rebeka, Lakatos Klaudia, Baráth Csenge, Szilágyi Dorina, Hollósi Renátó és Kádár Ádámné. A Nyári gyerekek a 6. a osztályt képviselték. Tagjaik: Pribojszki Péter, Békési Zoltán, Danczik Anna, Orodán Anita, Jakab Enikő. A 7.a –sok Körösmenti kalózokként versenyeztek: Erdős Angelika, Rézműves Boglárka, Szabó Szimonetta, Roszik Márkó, Orodán István, Molnár Imre.

MESEMONDÓ VERSENY

MESEMONDÓ VERSENY

  2016. január 19-én, kedden a hagyományoknak megfelelően, megrendezésre került az iskola alsó tagozatosai számára a mesemondó verseny. A verseny célja a tehetséggondozás, a beszédkészség, szóbeli kifejezőkészség, önfegyelem, kitartás fejlesztése.

 A gyerekek a sok szép történettel erre a délutánra elvarázsoltak minket a mesék birodalmába. Hallhattunk vidám, tréfás meséket, valamint megható, a közönség szemébe könnyeket csaló történeteket is.

Bolyai Matematika Csapatversenyen

 A Dobozi Általános Iskola idén is részt vett a Bolyai Matematika Csapatversenyen. Ezt a megyei szintű versenyt 2015. október 16-án rendezték meg a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában. A rengeteg gyerek között dobozi gyerekek is rátermettségükkel, szorgalmukkal bizonyították számunkra és a megye iskolái számára a biztos tudásukat, csapatszellemüket. E kettő segítette őket az eredményükhöz, hiszen a több mint 40 csapatból 5. helyezést értek el!

Mikulásról szóló történet

Illik Józsefné, Margó néni a 3.b osztállyal egy Mikulásról szóló történetet  mutatott be

a szünet előtti  utolsó tanítási napon az alsós gyerekeknek. 

Oldalak