"Közös Jövőnk"

A Magyar Műhely ÁMK a Széchenyi István Egyetem közreműködésével pályázatot írt ki a "Közös Jövőnk" környezetvédelmi versenyre. Célja a környezetvédelmi problémák felismerése, a környezettudatosság elsajátítása, globális felelősségvállalás kialakítása és új ismeretek szerzése volt. Iskolánk is benevezett a háromfordulós versenyre. A csapat tagjai: Balogh Vivien, Kovács István, Orodán István és Szatmári Patrik 8. osztályos tanulók voltak. Az első két fordulóban levelezős feladatsort kellett megoldani, melyen továbbjutottunk, így bekerültünk az országos döntőbe, amit március 3-án rendeztek meg Mezőörsön. Itt is sikerült remekül helytállnunk, hiszen 12 csapatból 6.-ok lettünk. Az ország több pontjáról érkeztek csapatok, például Győrből és Budapestről. Nagyon jól éreztük magunkat, sok új ismerettel és felejthetetlen két nappal gazdagodtunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felkészítést Balogh Lászlóné Lívia tanárnőnek és Óréné Erzsikének; Turákné Szente Adél tanárnőnek a kíséretet és Kovácsné Szász Veronikának a sok gyógynövényt, amit tőle kaptunk.

Balogh Vivien