A Föld napja április 22.

Iskolánkban már sok éves hagyomány, hogy megemlékezünk a Föld napjáról. Ebben az évben a Fenntarthatósági témahét egyik programja volt. Tavaly már kipróbáltuk, hogy milyen közösen érkezni az iskolába kerékpárral. Idén is meghirdettük, azzal a céllal, hogy autómentes reggelünk legyen, ezzel járuljunk hozzá a levegő tisztaságához. Községünk két végéről indultunk. A gyerekeket két-két pedagógus kísérte végig a kerékpárúton.  A gyülekezés alatt módunk nyílt egy kis beszélgetésre, gyönyörködhettünk a tavaszi reggeli fényekben, beszívhattuk a friss levegőt, mely néhol még virágillatot is hozott magával. Jó hangulatban tettük meg az iskoláig az utat. A polgárőrök segítettek bennünket, hogy biztonságosan meg is érkezzünk. Köszönjük, hogy mindenben számíthatunk rájuk! A program az iskola udvarán folytatódott, ahol a méhek fontosságáról, szerepükről tudhattak meg információkat, érdekességeket a tanulók. Még ezen a napon öltöztették virágba az iskolát a diákok. A faliújságot a gyerekek előzetesen elkészített rajzaik, alkotásaik díszítették fel, melyek szintén a méhekhez kapcsolódtak, illetve a Föld bolygót mintázták meg.

Köszönöm kollégáimnak, hogy idén is segítették a munkámat: Debreczeni Hajnalkának, Futakiné Debreczeni Ilonának és Illik Józsefnénak.

És leginkább azoknak a gyerekeknek, akik részt vettek ezen a programon!

                                                                                                          Kádár Ádámné

                                                                                                              szervező