Október 23. jeles nap, kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja. Az ünnepségen – melynek a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár adott otthont – Köves Mihály polgármester szólt elsőként az emlékező közönséghez; beszélt a szabadságról, és arról, hogy 1956-ban a magyarság legyőzte a félelmet. „A szabadságnak ára van. Sokan fizettek érte életükkel, fájdalommal, börtönnel, száműzetéssel. Szülők vesztették el gyermekeiket, fiatalok haltak meg álmaik közepén, és voltak, akik évtizedekig nem beszélhettek arról, mit éltek át. De ők nem tűntek el. Ott élnek minden október 23-i gyertyafényben, minden zászlólobbanásban, minden emlékező szóban.”
Az elgondolkodtató mondatokat követően filmként peregtek előttünk az 56-os események. A gyerekek verseken, jeleneteken keresztül idézték fel a történteket: megtanulták, átélték, átadták. Szavaik hatottak a közönségre: érzékelhető volt az együttérzés, a harag, a düh, a tettvágy. Szarvasné Seres Melinda és Komlósi György közreműködése tovább fokozta, felerősítette ezeket az érzéseket. A feszültséget Váci Mihály reményt keltő, biztató sorai oldották fel:
„Újra kell kezdeni mindent, – minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést, – minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet, – kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…”
A koszorúzást követően emelkedett hangulatban, egy emberként vonulunk vissza az iskola épületébe, és vagy az utolsó dalt dúdoltuk, vagy azt soroltuk, hol hatódtunk meg a műsor alatt. Nagyon köszönjük Zombai Attila tanár úrnak az ünnepi műsort, Illik Józsefné Margó tanító néninek a koreográfiát, és hálásan köszönjük minden közreműködőnek, hogy együtt és méltón emlékezhettünk!
Futakiné Debreczeni Ilona
