Zánkai tábor – beszámoló

2019 után idén ismét sikeresen pályázott iskolánk a zánkai Erzsébet-táborra Illik Józsefné Kovács Margó kolléganő fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően. Így július 18-án vasárnap 39 gyerekkel és 4 kísérővel (Kovács Margó, Péliné Eszenyi Hajnalka, Zombai Attila és plusz egy fővel, „Lali apuval”) indultunk a majd 7 órás útnak.

Élmények, programok, nyár!

Iskolánk három éve kapcsolódott be a Csodaszarvas iskolai közösségi programba, mely a diákok érdeklődéséhez közel álló témák szabad feldolgozására ad lehetőséget. A programban részt vevő pedagógusok új képzési formákat próbálhatnak ki, a tanulók pedig élményszerű közösségi alkalmakon gazdagodhatnak érdekes-értékes ismeretekkel.

Közvetlenül a tanév lezárását követően öt táborba vártuk a Dobozi Általános Iskola tanulóit.

Tovább, tovább…

A ballagás az iskola életének egyik legszebb ünnepe, bensőséges szertartása, melynek során útra bocsátjuk a végzősöket. Tudjuk, ez a nap minden résztvevő számára felemelő és izgalmas. Ünneplőbe öltözünk és öltöztetjük az iskolát, átadjuk magunkat az érzéseknek, élményeknek, melyek összekötnek minket.  Az ünnepség segít megélni a pillanatot, emlékezetessé tenni az élet jelentős állomásait.

„A ballagás egy különleges pillanata az életnek: valami véget ér, benne van a búcsú, az emlékezés, de benne van egy kapu, mely nyitva van egy ismeretlen, élményekkel teli útra. Az, hogy ezen az úton mi történik veletek, elsősorban rajtatok múlik!” – mondta Zsigmond Károly intézményvezető.

A jutalomkönyvek mellé szép élményt is kaptak kitűnő tanulóink…

„A vírushelyzetre való tekintettel a hagyományoktól eltérően osztálykeretek között rendezzük a tanévzáró ünnepségünket- kezdte beszédét Zsigmond Károly intézményvezető az utolsó tanítási napon. Az, hogy most mégis összegyűltünk itt mindannyian annak fontos oka van: Szeretném bejelenteni, hogy 32 tanulónk kitűnő eredményt ért el ebben a tanévben. Ők azok a diákok, akikre büszkék lehetünk, akik a nehéz körülmények ellenére is kimagasló eredményre voltak képesek, akik rendszeresen készülnek az órákra, akikre mindig számíthatunk, legyen szó versenyekről, ünnepségekről, rendezvényekről. Teljesítményükkel kiérdemelték, hogy figyelmünk kíséretében vegyék át jutalmukat és elhangozzék a nevük az egész iskola közössége előtt. Természetesen az érdemből a pedagógusoknak és a gyermeke tanulmányait figyelemmel kísérő szülőknek is jár. Ezúton is köszönöm a közös munkát, mely láthatóan sikeresnek bizonyult!”

Sportnap

  2021. május 31-én nagy sikerrel került megrendezésre ismét a sportnap. Tavaly a járvány miatt mindenki bánatára elmaradt. A felsős tanulók már nagyon várták, lelkesen készültek rá egy héten keresztül minden tesi órán.

„Most már levehetem maszkom előtted”

 

A békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium magyar munkaközössége „A MASZK” címmel vers- és novellaíró pályázatot hirdetett.  A verseny óriási érdeklődést keltett, összesen 32 pályaművet küldtek be a tanulók. Nemcsak az Andrássyból, hanem Békés megye több középiskolájából is érkeztek alkotások. „A pályázók megmutatták kreativitásukat, megosztották érzéseiket, gondolataikat.” – írták a verseny szervezői.

„Minden gyermek várva vár”


Egész évben vártuk, és valószínűleg ő is egész évben készülhetett, hiszen sok-sok ajándékkal érkezett közénk, idén is ellátogatott hozzánk a Mikulás! Osztályról osztályra, teremről teremre járva csengőszó jelezte útját. A csillogás, amit a gyermekszemekben látunk ilyenkor, semmihez sem hasonlítható. A reményt, a csodát, a hitet jelzi: történhet bármi, a Mikulás tudja, hogy jók vagyunk!  

Felhívás

Ünnep az októberi napfényben

Voltak ugyan kételyek, hogy hol, mikor kerül megrendezésre, vagy egyáltalán megrendezésre kerül-e. De szerencsére végül nem volt akadálya Dobozon az idei október 23-i ünnepi megemlékezésnek. És ennek  örülhettek a diákok, akik a büszkék lehettek magukra, hogy egy színvonalas produkció tevékeny résztvevői voltak, és talán örömmel, jó érzésekkel szívében távozott a  közönség is a tartalmas és változatos  ünnepi műsor befejezése után.

Oldalak