TAVASZI ZSONGÁS

„Tavaszi Zsongás”

       Régebben egyszerűen hulladékgyűjtésnek neveztük a papírgyűjtési akciónkat. Néhány éve felvetődött, hogy jó lenne nevet adni. Így lett Tavaszi serteperte. Úgy gondolom, hogy eljött az ideje ismét az újításnak. Szeretném, ha a jövőben „Tavaszi Zsongás” néven emlegetnénk. Az ötletet (ihletet) maga a papírgyűjtésen tapasztalt sürgés-forgás, szorgalmas munka adta. 2017. április 12-én ismét felbolydult községünk. Benépesültek az utcák gyerekekkel. Nagyon sok szülő is valóban készült, üzletelt boltokkal, hogy nekik adják a felhalmozott papírhulladékot. Igen, a szülők nélkül ez sem megy!!! Csak akkor tudnak sikeresek lenni a gyerekek, ha otthonról megkapják a megfelelő figyelmet és támogatást. Vannak olyan osztályok, amelyek minden évben helyezettek. Ebben az évben először fordult elő olyan csúfság, hogy egy osztályból nem hozott senki egyetlen kiló papírt sem. Nem érezték a szülők magukénak a feladatot. Én elsősorban a gyerekeket sajnáltam, hiszen nem ők a hibásak ezért! Viszont a kínos pillanatokat ők élték át.  Szerencsére ez apró momentum a sok pozitív megnyilvánulás között. A nyolcadikosok osztályfőnöke is hozzászokott az évek alatt a tortához, hiszen mindig kaptak jutalmul. Sajnos a mostani alkalommal ez elmaradt. Szóvá is tette a gyerekeknek. Ezt a csipkelődő megjegyzést volt, aki komolyan vette! Kovács Pisti a minap egy saját készítésű tortával vonult végig az iskola udvarán, hogy kárpótolja tanár nénijét és osztályát. Mellesleg jegyzem meg, hogy igazán finom, ízletes volt, mert voltam olyan szerencsés, hogy nekem is csurrant-cseppent belőle! Így is lehet! Együtt, vidáman, felszabadultan, élvezve a bizalmas, meghitt légkört.

Helyezések:

Alsó tagozat:                     I. helyezés: 4.b

                                       II. helyezés: 4.a

                                      III. helyezés: 1.a

Felső tagozat:                   I. helyezés: 5.a

                                       II. helyezés: 7.a

                                      III. helyezés: 8.b

Az díjazás a szokott módon történt: Takácsné Balogh Zsuzsanna és a Tóth és Társa Recycling Kft két-két tortával járult hozzá. A polgárőrök minden alkalommal vigyáznak ránk. Továbbra is számítunk rájuk!  Mindannyijuknak nagyon köszönjük.

                                                                                                              Kádár Ádámné