Pályaorientációs nap 2025

2025.06.16-án tartottuk meg a Dobozi Általános Iskolában a pályaorientációs napot. A felsősök 8 órától a Marzek Kner Packaging Kft. szakembereitől a nyomdász szakmáról kaptak tájékoztatást. Majd 9 órától délig 3 helyszínen ismerkedhettek meg különböző szakmákkal.

A Polgármesteri Hivatalban Köves Mihály polgármester úr és Balog Gábor jegyző úr fogadta a diákokat. A jegyző úr bemutatta a hivatal működését, a település irányításáról beszélt a diákoknak, akik minden irodába bemehettek, megismerhették az ott folyó munkát.

A Dobozi Gondozási Központban megismerkedhettünk az idősgondozás különböző feladataival.

A Dobozi Bölcsődében is nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Orodán Mária intézményvezető asszony körbe vezette a tanulókat az épületben, az udvaron pedig játékosan mutatta be a kisgyermekgondozás szépségeit. A nagyok leülhettek a kis bölcsődésekkel játszani. A közös játék egyformán örömet okozott kicsiknek, nagyoknak.

Az elsősök és másodikosok egy nagy sétát tettek a Bölcsődétől a Malom Kávézóig. Útközben betértek a Gumihangya Kft. gumis műhelyébe, a Dobozi Tüzép Kft. udvarába, majd megpihentek a Malom Kávézó & Régiségboltban.

Köszönöm az általános iskola tanulói nevében a polgármester úr, a jegyző úr, az intézményvezetők és a vállalkozók pozitív hozzáállását a programunkhoz, a segítőkészséget és szíves fogadtatást.

                                               -Váradi Edit-