MATEMATIKA MINDEN MENNYISÉGBEN

Ismét jeleskedtek tanulóink a matematikaversenyeken.

Az idei Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját 2016. február 19-én rendezték meg a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában, melyre Dobozról a következő tanulók jelentkeztek: Molnár Petra 8.a, Lakatos Bernadett 8.b, Vágási Viktória 7.b, Szatmári Petra, Barcsay Rebeka és Vágner Csaba 4.a osztályos tanulók. Gyermekeink szépen teljesítettek ezen a rangos és igen nehéz versenyen, ahová a megyéből több százan jelentkeztek! Legjobban Vágási Viktória teljesített, a 65. helyezéssel. A verseny nehézségét az okozza, hogy olyan absztrakt gondolkodást igényel, ami csak kevés gyerekben van meg. Akinek megadatik, azt idejében felfedezve, képes lesz az ilyen típusú feladatok megoldására. Gyakoroljuk tehát ezeket heti szinten, és arra törekszünk kollégáinkkal, hogy a tanítási órákon is minél többször hasonló feladatok által a tehetséges tanulókat kiszűrjük.

Ennek kamatoztatására egy újabb példa volt a 2016. március 18-án a Mezőberényi Általános Iskola Nemzetközi Matematika Versenyen való részvételünk. Itt tanulóink közül a 7. és 8. osztályosok szerepeltek, s szlovák gyerekekkel együtt megyei szinten versenyeztek. Ezen a megmérettetésen műveletek, egyenletek, terület, kerület, szögszámítási feladatok kaptak hangsúlyt. Részvételünkkel színesítettük a versenyt, 11. helyezést ért el Vágási Viktória 7.b osztályos tanuló. Gratulálok továbbá Tobai Ákos 7.b, Molnár Nóra, Molnár Petra 8.a és Lakatos Bernadett, Szeverényi Bence 8.b osztályos tanulóknak.

Matekosaink a tavaszi szünetben sem pihentek, hiszen 2016. március 23-án a Sarkadi Hagyományőrző Matematika Versenyen is jeleskedtek! Hihetetlen kitartásról és szorgalomról tett tanúbizonyságot ismét Vágási Viktória, aki 3. helyezést ért el! Ezúton is gratulálok! Részt vettek még: Pribojszki Péter 6. a, Hrabovszki András 6. b  és Kovács István 7.a osztályos tanulók. Nekik is gratulálok teljesítményükért!

Remélem, a későbbiekben is hasonló és még jobb eredményeket érhetnek el a dobozi általános iskolások.

 

Vágnerné Lipták Zsuzsanna