Kopogtatás

A József Attila-díjas költő, Simonyi Imre tiszteletére 2021 novemberében rendezte meg a XXI. Simonyi Imre Emlékversenyt a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium.  A szervezők olyan költeményeket vártak, amelyeknek a címe megegyezik a Simonyi-versek egyikének címével.  Értékelési szempont volt, hogy a pályázók milyen kreatívan ragadták meg a címekben rejlő lehetőségeket.

Szigeti Boglárka, iskolánk egykori diákja, az Andrássy Gyula Gimnázium jelenlegi tanulója kiválóan szerepelt a verseny versíró kategóriájában: Kopogtatás című alkotásával I. helyezést ért el. Szaktanára: Roósz Judit.

A verseny II. helyén – az Andrássy Gyula Gimnázium tanulójaként – Nagy Balázs végzett, aki művének szintén a Kopogtatás címet választotta. Szaktanára: Dr. Mázorné Rácz Erika

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Szigeti Boglárka: Kopogtatás

Ballagok lassan lefelé a lejtőn,

Hátizsák vállamon, láb néha megremeg.

De találok egy rejtekhelyet,

Lerogyok sátrammal a fenyvesek mellett.

Már a szavainktól befagyott tó vizére lépek,

Tükörsima jégen kopognak a léptek:

Kip-kip kop-kop kip-kop

Majd farkasszemet nézve önmagammal,

Bágyadt őzikeként mosolyog a másik.

Élesen kirajzolódnak karikái,

Melyek körülölelik zöldellő íriszeim.

De hiába próbálok kiolvasni bármit,

Roppan a jég és hogy én nem roppanok bele

Az csak egy hajszálon múlik.

Így kóválygok újra iránymutatást kérve,

A talaj meg amerre megyek fodros sártenger,

És én nem tudok úszni a fojtogató térben.

Elnyel a tejfehér köd,

Mintha kását kanalaznék,

Egy korhadt kapuhoz sietek,

Itt hallgatózik a csend.

Kinyitják az ajtókat,

Becsukják a szívüket.

Így működnek az álcázott emberek.

Ki vagy te s ki vagyok én?

Önismeretvesztés.

Bizsergő érzés fog el

Ahogy felém görnyednek a reszkető fák,

Megfordul az ég és a föld,

Én tehetetlenül vele fordulok,

És a szobám padlóján landolok.

Ezt a helyet már kiismertem

Magammal ellentétben.

Próbálom megfejteni saját rejtvényem,

Most éppúgy meredek magamra

Mint az erdőszélen.

Végül a tükör előtt kopogok,

Hátha beengednek,

És arra várok, megkérdezzem:

Önmagamba nézhetek?