Hagyományőrzés matematikus szemmel

Hagyományőrzés matematikus szemmel

Iskolánk matematikából jeleskedő tanulói már ötödik éve vesznek részt Sarkadon a „Hagyományőrző” Matematika Versenyen, melyet már 15 éve minden évben a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon rendeznek meg. Ilyenkor a gyerekeknek – azon kívül, hogy 60 percük van a feladatok megoldására - egész délelőtt játékos programokkal, vendéglátással kedveskednek a szervezők. A feladatok, bár szükség van az órán tanult ismeretekre, most sem voltak szokványosak. Annak, aki részt vett ezen a versenyen szüksége volt a magasabb szintű logikai, kombinatív, problémamegoldó képességére is. A 80 résztvevő tanuló közül egy gyermeknek sikerült elérni a maximális 40 pontot, de volt olyan is, aki 0 pontot szerzett. A mi tanulóink megállták a helyüket, a legeredményesebb Vágási Viktória volt, ő 5. helyezett lett a 8. osztályosok között. Szűcs Edina a 6. osztályosok között 10. lett, Hrabovszki András, Pribojszki Péter és Tobai Ákos  a középmezőnyben végzett. Köszönöm a felkészítő munkáját kolléganőmnek, Vágnerné Lipták Zsuzsannának, a gyerekeknek pedig további sikereket kívánok!     

Szatmári Istvánné