Egyszer volt, hol nem volt... Gyereknap

2015. május 29-én volt, hiszen ekkor tartottuk iskolánkban a gyereknapot. Kissé rendhagyó volt az idei program.  A diákönkormányzat képviselői javasoltak témákat, ezek közül választották ki a rajzfilmeket. A demokráciát, az összefogást, az egymásra utaltságot gyakorolva 4. osztályosoktól nyolcadikos osztályokig önmaguk találták ki a feladatokat.  Mindenkinek gondoskodnia kellett a feladat eszközeiről is. Belekóstolhattak a szervezéssel járó nehézségek leküzdésébe. Menetlevelet is ebben a témában kellett elkészíteni, amely több-kevesebb sikerrel járt.  A versenyben szereplő rajzfilmeket is közösen válogattuk össze: Shrek, Szaffi, Jégkorszak, Ludas Matyi, Merida, a bátor, Vuk, Kacsamesék, Süsü, a sárkány, Szilaj, a vad völgy paripája, A nagy ho-ho-horgász, Így neveld a sárkányodat, Madagaszkár, Micimackó, Scooby-Doo, SpongyaBob Kockanadrág, Gru         , Kung fu panda, Túl a sövényen, Hupikék törpikék, Az öt legenda. Ezen kívül sportjátékokkal játszhattak, kerékpáros ügyességüket is kipróbálhatták, bulifotót készíthettek magukról. De ha ez nem lett volna elég, Metz Józsefnek és Megyeri Gábornak köszönhetően motoros bemutatót (ügyességi akadálypályán kunsztokat) nézhettek az ámuldozó gyerek és felnőtt szemek. Futaki Máté, Szilágyi Lacika, Szabó Ákos, Megyeri Mihály bűvölte a „vasakat”. Szabó László, az iskola rendőre is kilátogatott kutyájával a sportpályára. Doboz Önkormányzatának köszönhetően, a hagyományokhoz hűen ezen a napon ingyen ebédeltek a gyerekek a gesztenyefák árnyékában. A hamburgert jóízűen fogyasztották el a feladatok teljesítése után. Az eredményhirdetés után még úszni is mentek tanulóink. Köszönjük támogatását Jassné Dézsi Hajnalkának és a Palika-Ricsike BT-nek. Hogy igazán milyen nap volt, hogyan érezték magukat a gyerekek, arról pedig árulkodjanak a fotók!