Egy nap az egészségért

 

Vajon lehet-e fontosabb az egészségnél? Ezt a kérdést minden egyes tanévben felvetjük, mind magunknak, mind diákjainknak. A koronavírus világjárvány az elmúlt években ellehetetlenítette a felsős egészségügyi vetélkedő hagyományos keretek között való lebonyolítását. Azonban az idei tanévben ismét lehetőségünk nyílt egy egész napot az egészség megőrzésének szentelni.

Előzetes feladattal hangolódtunk a délutánra, a résztvevő 4 fős csapatok tréfás verseket fabrikáltak az egészség fenntartásának és megőrzésének lehetőségeiről. A 6. osztály nagy lelkesedéssel minden résztvevőnek meglepetésként gyümölcssalátát, sárgarépából csipszet készített. A délután folyamán a gyerekek füge- és birsalmasajtot kóstolhattak. Különféle gyógyteákat-citromfű, levendula, kamilla- ízlelhettek meg. Szokásunkhoz híven ismertettük az egészséges életmód 12 szabályát, amelyeket változatos feladványokkal-keresztrejtvény, puzzle, egészség-totó, ügyességi játék- rögzítettünk.

A vetélkedő vidám hangulatban telt. Mindenki jól érezte magát, beleértve a zsűri tagjait is, akiknek munkáját ezúton is köszönjük.  Hálásak vagyunk, a szülők támogatásáért, hogy az egészség égisze alatt egy remek napot tölthettünk el.

 A 6. a osztály