BÜSZKÉK VAGYUNK RÁJUK!

Egy közösség – egy település, egy intézmény - életében fontos, hogy legyenek példaképek: akik tudják a helyes irányt, akik mutatják az utat. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen elmondhatjuk, hogy több példaképünk is van. Kreativitásukkal, tehetségükkel, munkájukkal, szorgalmukkal, kitartásukkal és megannyi jó tulajdonságukkal kitűnnek közülünk.

Megérdemelten vehették át Doboz Nagyközség Képviselő-testületének elismerését 2017. október 20-án.

Zsigmond Károly, a Dobozi Általános Iskola intézményvezetője a lakosság érdekében hosszabb időn át folytatott kimagasló - az oktatás, a sport, a művelődés, a művészet, a közélet, az ifjúságvédelem területén végzett - tevékenységéért vehette át a Doboz Nagyközségért Kitüntetést Köves Mihály polgármestertől. 

Dézsi Fruzsina, Farkas Evelin Ivett, Lelóczki Éva, Molnár Petra, Szabó Balázs és Szabó Rebeka – a Dobozi Általános Iskola egykori tanulói személyes példamutatásukkal, kimagasló eredményeikkel vívták ki Doboz Nagyközség Képviselő-testületének elismerését. Mindannyian Doboz Nagyközség Ifjúsági Díját vehették át.

Büszkék vagyunk rájuk! Hálásak vagyunk azért, hogy velünk dolgoznak/dolgoztak! További sok sikert kívánunk mindnyájuknak!

Az ünnepélyes átadón bemutatták a díjazottak életútját. A bemutatkozó, illetve bemutató gondolatokat az alábbiakban olvashatják:

Zsigmond Károly

1991 óta a Dobozi Általános Iskola pedagógusa. 

Szaktanárként, testnevelőként tanítványaival számos tanulmányi, sportversenyen vett részt. 2000-ben Pápán az ifjúsági zenés színpadok országos versenyén az osztálya különdíjban részesült, sikerüknek köszönhetően műsorukat előadhatták a Gyulai Várszínházban is.

Pedagógusként folyamatosan képezte magát. Szakvizsgázott, majd tanügyigazgatási szakértői címet szerzett. 2014-től tanfelügyelői, pedagógus minősítési szakértő, mesterpedagógus.

2009 óta a Dobozi Általános Iskola intézményvezetője. A tantestület mozgatórugója, innovatív, humánus személyiség, akinek munkatársai elfogadják véleményét, követik útmutatásait. Vezetése alatt az intézmény több sikeres pályázaton szerepelt, ezeknek is köszönhető a nagyfokú infrastruktúra, taneszközfejlesztés, a helyi pedagógiai munka fejlődése. 2015-ben, mint intézményvezető kiemelkedő szakmai tevékenységéért, pedagógiai munkájáért miniszteri elismerő oklevélben részesült.

Munkája mellett a dobozi közélet egyik meghatározó személyisége.

2006 óta a település rendezvényfelelőse. A helyi ünnepségek koordinátori munkája mellett, gyakran szereplője és rendezője az ünnepi műsoroknak.

Nevéhez fűződik az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Dobozi Fogathajtó Emlékverseny, valamint a hagyományos Adventi ünnepségsorozat megszervezése.

21 éven keresztül a Dobozi Sportegyesület aktív tagja. Játékosként, edzőként 1995-ben-20 év után- újra a megyei I. osztályba vezényelte csapatát. Elnökként sokat dolgozott azért, hogy a dobozi fiatalok megfelelő körülmények között sportolhassanak. Felújításra került az épület, világítással, védőhálókkal ellátott füves kispálya létesült, kiépült a pálya öntözőberendezése… Az egyesület keretein belül 13 éven keresztül nyári focitábort szervezett a dobozi gyerekek számára. 2005-ben a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség felkérte a megyei ifjúsági korú roma válogatott szövetségi kapitányának. Csapatával, melybe több dobozi játékost is beválogatott országos bajnokságot nyert. Jelenleg az egyesület tiszteletbeli tagja.

Három alkalommal részt vett a Balaton átúszáson, ezzel is példát mutatva tanítványainak kitartásból, szorgalomból, a sport iránti elkötelezettségből.

A Dobozi Értéktár Bizottság tagja. Három kötet szerzője (Felfedező-A Dobozi Általános Iskola képes könyve, A dobozi labdarúgás képes története, Iránytű-A dobozi cigányok képes könyve). A könyvek 2016-ban bekerültek a helyi értéktárba.

A Körösök Völgye Közhasznú Egyesület akciócsoportjának tagjaként több megyei település Leader pályázatainak elbírálásában vette részt. Dobozon e pályázati támogatásokból valósult meg a Piactér kialakítása, a református templom rekonstrukciója, a Széchy Ház közösségi terének fejlesztése.

2006-ban megalakította a Fekete Gyémántok zenekart, mellyel a cigány autentikus zenét népszerűsítette a helyi és vidéki rendezvényeken. A zenekar 2011-ben megkapta a Békés Megyei Kisebbségekért Díjat.

Ismeretlen arcok néven létrejött zenekara, a helyi ünnepségek, megemlékezések egyik rendszeres szereplője.

Munkásságát a sokoldalúság, a minőségre törekvés, segítőkészség, lelkiismeretesség jellemzi. E tulajdonságait látva és tapasztalva a Dobozi Általános Iskola tantestülete egyöntetűen méltónak tartotta Zsigmond Károlyt a Doboz Nagyközségért Emlékéremre való felterjesztésre.

 

Dézsi Fruzsina

Az egyetem első évében kezdtem kulturális újságíróként dolgozni, pályafutásom a Centrál Színházban indult, 2015-ben ugyanis elkészíthettem az intézmény interjúkból álló évkönyvét. Ugyanebben az évben saját színházi blogot indítottam Színtézis néven, azóta a szerkesztőség már több mint tíz főt számlál. Az egyetemi évek alatt rendszeresen publikáltam a Pesti Bölcsész Újság, az ELTEOnline, a Pótszékfoglaló, illetve a Prae általános művészeti portál felületén, az utóbbi néhány hónapban pedig az ország legnagyobb irodalmi portálánál, a Literánál dolgoztam. Alkalmi munkáim során lehetőségem adódott interjúkat készteni a Népszava, a 168 Óra, a Színház.hu, illetve a Színház.org számára, bizonyos beszélgetések részleteit a HVG online platformja is átvette. Újságírói tevékenységem révén 2016-ban szoros kapcsolatba kerültem a Pécsi Országos Színházi Találkozóval, az előző évben videoriporterként dolgoztam az eseményen, idén a POSZT TV felelős szerkesztőjeként voltam jelen, emellett pedig számos közönségtalálkozót moderáltam. Az elért eredményein alapján tavaly bekerültem a Krea(k)tív ifjúság tehetséggondozó programjába, majd szakmai különdíjasként részt vehettem egy tíznapos angol nyelvű tréningen Barcelonában (Empowering Youth Potential), idén pedig a DUE Médiahálózat díját vehettem át. Az utóbbi két évben főszervezője voltam a magyar költészet napjára készülő online versmaratonnak, amely során minden alkalommal 24 költő versét 24 színművész szavalta el, az erről készült videókat április 11-én a Színtézis Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán osztottuk meg óránként. Ebből a projektből nőtt ki egy színházi előadás terve, amely különböző kortárs versek történetté szövésére tesz kísérletet. A budapesti Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció ígéretesnek találta a kezdeményezést, így pályázatunk pozitív elbírálásban részesült. Az előadás a Belülről az ég címet viseli, megalkotásában dramaturgként, illetve rendezőként veszek részt, a bemutató időpontja 2018. április 11. Az újságírás mellett a szépirodalom is egyre aktívabb része a mindennapjaimnak, első novellám a Kulter felületén jelent meg. Idén több mentorprogramba is szerencsésen felvételt nyertem, szépirodalom terén Péterfy Gergely segíti a fejlődésemet, színikritikusként pedig a Színház folyóirat főszerkesztőjével, Tompa Andreával dolgozhatok együtt. Jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró mesterképzésén tanulok.

 

Farkas Evelin Ivett

Farkas Evelin Ivett vagyok, 22 éves. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves hallgatója vagyok, nemzetközi gazdálkodás szakon, így többnyire Budapesten tartózkodom. Az egyetemi tanulmányok mellett rengeteg más tevékenységet is végzek, mivel szeretném kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket a főváros nyújt. Előző félévben egy kisebb könyvelőirodában dolgoztam gyakornokként, jelenleg pedig a Schneider Electric-nél dolgozom, adatbázis elemzői feladatokban kell segítenem.

Mivel nemzetközi szakon tanulok, így nagy hangsúlyt kap nálunk az egyetemen a nyelvtanulás. A felsőfokú angol nyelvvizsgát még a középiskolás éveim alatt sikerült megszereznem, a békéscsabai Közgé két tanítási nyelvű, közgazdasági osztályában. Jelenleg pedig német gazdasági nyelvet tanulok, amelyet a munkahelyemen is tudok hasznosítani, hiszen egy angol-német nyelvű csapatban dolgozom.

Ezen kívül 2015 augusztusában, sikerült felvételt nyernem a Jezsuita Roma Szakkollégiumba. A szakkollégiumi tevékenység nagyon széles spektrumon mozog:

Részt vehettem számos önismereti, munkaerőpiaci, asszertív kommunikációs tréningen, amely sikeres állásinterjúhoz, elhelyezkedéshez ma már elengedhetetlen. Olyan kurzusokon vehetek részt, amelyek hasznosak, viszont az egyetemi tárgyak között nem szerepelnek pl. jogi ismeretek, kisebbségpolitika. Önkéntességet vállalhattam hátrányos helyzetű gyerekekkel tanodában, mert nem csak tesz sikeressé, amit önmagadért képes vagy megtenni, hanem amit másokért is.

Nagy megtiszteltetés, hogy Doboz Ifjú Tehetségei közé tartozhatok. Remélem a jövőben meg tudom hálálni a belém fektetett bizalmat.

 

Lelóczki Éva

Általános iskolai tanulmányaimat a Dobozi Általános Iskolában folytattam. Első osztályos koromtól kezdve rendszeresen részt vettem megyei valamint országos mesemondó és versmondó versenyeken, ahol eredményesen szerepeltem.

Alsóban és felsőben egyaránt rendszeresen jártam tanulmányi versenyekre. Többek között a Simonyi helyesírási versenyre, Szivárvány újság által meghirdetett versenyre matematikából, Bendegúz verseny lelkes résztvevője. Kitűnő bizonyítvánnyal fejeztem be az általános iskolát és emlékplakettet is kaptam.

Ezek után az Andrássy Gyula Gimnáziumba jártam 4 évig. Osztályelső voltam, valamint minden évben elismerő oklevélben részesültem a kiemelkedő tanulmányi eredményeim miatt. Aktívan részt vettem a közösségi életben.

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának Néprajz szakos hallgatója vagyok, amit nagyon szeretek. Voltam már néprajzos konferencián és teljesen biztos vagyok abban, hogy  a jól döntöttem. Jövőbeli terveim között szerepel a könyvírás egy bizonyos néprajzi témáról, valamint a sok kutatás.

További versenyeredményeim:

2008. Vésztő Területi versmondó verseny 1. hely

2011. Mezőberény Megyei Versmondó verseny 1.hely

2011. Simonyi helyesírási verseny 3. hely

2012. Budapest Országos versmondó verseny 1. hely

Köszönöm szépen a lehetőséget.

 

Molnár Petra

2008-2016-ig voltam a Dobozi Általános Iskola tanulója. A Dobozi Iskoláért Alapítvány emlékplakettjét 2016-ban érdemeltem ki, 8 éves kitűnő bizonyítványommal és a versenyeken való eredményes szerepléseimmel.

2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a Tudásbajnokság Anyanyelvi Tanulmányi Verseny megyei fordulóján 5. helyezést értem el. 2015. novemberében a Bolyai Matematika Csapatverseny Békés Megyei fordulóján szintén 5. helyezést értünk el. A Körös-Maros nemzeti Park által meghirdetett ,,Őszirózsa” Természetvédelmi Vetélkedőn a csapatommal 2. helyezést értünk el. 2015-ben és 2016-ban a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium levelező versenyén nyelvtanból és biológiából 1. , földrajzból és testnevelésből 2. , valamint történelemből 3. helyezést értem el. 2015-ben Az MME Bükki Helyi Csoportja által megszervezett ,,Év madara rajzpályázat” 3. helyezését érdemeltem ki. Végül 2016 decemberébe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ,,Év emlőse” rajzpályázatán 1. helyezést értem el.

Jelenleg a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium tanulója vagyok, a 2016-2017-es tanévet jó bizonyítvánnyal zártam és a kiemelkedő közösségi munkámért oklevelet kaptam.

Köszönöm a lehetőséget!

 

Szabó Rebeka

Szabó Rebeka vagyok, ebben a tanévben szerzem meg mesterdiplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem Munka - és Szervezetpszichológia képzésén. De, hogy jutottam el idáig?

Az általános iskolát kortársaim többségéhez hasonlóan otthon, Dobozon végeztem. Alsó tagozatban Kissné Lukucz Katalin, felső tagozatban pedig Simon István Tamás volt az osztályfőnököm. Mindkettőjüket kivételes és jó pedagógusnak tartam, akik kellő szigorral ugyanakkor pozitív szemlélettel álltak minden tanulóhoz, bennük a lehetőségeket és nem a hiányosságokat látva, erősítve.

Középfokú tanulmányaimat Békéscsabán az Evangélikus Gimnáziumban folytattam Antal Erika tanárnő következetes és támogató kezei alatt.

Egyetemi tanulmányaim első három évét Kolozsváron a Babes - Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végeztem, ahol 2015-ben szereztem viselkedéselemzői (pszichológia BA) diplomát.

Tanulmányaim alatt kitüntetett szerepet kaptak az életemben a diákönkormányzati-, közösségi- és önkéntes tevékenységek; melyek hozzájárultak végül a szakirányom kiválasztásához is, mivel rajtuk keresztül több szervezetet munkájába, munkafolyamataiba láthattam bele.

Leendő szervezetpszichológusként fő érdeklődési területem a munkahelyek szociális hálózatainak vizsgálata, fókuszálva a tudásmenedzsment területére, annak optimalizálására, javítására. Jelenlegi munkahelyemen olyan HR döntéstámogató szoftvert fejlesztünk, mely hozzájárul ahhoz, hogy a szervezetek a legjobbat tudják kihozni alkalmazottiakból.

 

Szabó Balázs

Üdvözlöm a Kedves Olvasókat! Szabó Balázsnak hívnak, 15 éves vagyok, jelenleg a BSZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanulója vagyok, amit idén ősszel kezdtem el. Általános iskolai tanulmányaimat a Dobozi Általános Iskolában végeztem, amire most is nagy szeretettel gondolok vissza. Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni, az olvasás szeretetét Váradi Edit alsós osztályfőnökömnek, Paukertné Szabó Mária és Futakiné Debreczeni Ilona magyar tanárnőimnek köszönhetem. Kedvenc időtöltéseim közé tartozik még a történelemben való kutakodás, ismereteim bővítése, ezen kíváncsiságot Péliné Eszenyi Hajnalka tanárnő ébresztette föl bennem, ami mai napig része életemnek. Általános iskolai éveim alatt sok versenyen szerepeltem, köztük az Őszirózsa és a Tudásbajnokság, amelyen a legutóbbi eredményem az országos 2.helyezés történelem tantárgyból. Ezúton is szeretném megköszönni az iskola és tanáraim hozzáállását, hogy a versenyeken részt vehettem, segítették a felkészülésemet. Sportolni is nagyon szeretek, amit Turákné Szente Adél osztályfőnökömnek és testnevelés tanárnőmnek köszönhetek. Ezen belül is a foci, aminek szívesen hódolok és itt Dobozon az ifi csapatban játszom, sajnos az utóbbi időben iskolai követelmények és a kötelező kollégium miatt nem mindig sikerül részt vennem az edzéseken, meccseken. Későbbi terveim között szerepel a most elkezdett iskolában a Rendészeti ügyintézői szak elvégzése, utána a Közszolgálati Egyetem, vagy ha lehetőségem nyílik rá, akkor a Rendőrtiszti Főiskola. Végezetül köszönetemet szeretném kifejezni a részemre odaítélt díjért a dobozi képviselő-testületnek.