Az aradi vértanúkra emlékeztünk

A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Az aradi vértanúk kivégzésének 173. évfordulóján országszerte tartottak megemlékezéseket; településünk vezetői, iskolánk diákjai is fejet hajtottak mindazok előtt, akik életüket adták a szabadságért.

A Dobozi Általános Iskola tanulóinak emlékműsorában a szabadságvágy mellett a veszteség és gyász kapott hangsúlyt; a gyerekek megindító komolysággal, beleéléssel érzékeltették 1849 tragédiáját. Elhivatottsággal és elszántsággal szólt a mondat az aradi tizenhárom szájából: „a magyar függetlenség kivívásáért Kossuth seregébe állok!”

Az aradi vértanúk példaadása elsősorban a hazaszeretet, az összefogás és az igaz ügybe vetett töretlen hit jelentőségére mutat rá. Köszönjük Illik Józsefné Margó tanító néninek, Kiss Rózsa tanárnőnek és iskolánk tanulóinak, hogy együtt emlékezhettünk. „Mindörökkön örökké/ Áldva légyen szent nevük.”