ADVENT

Hagyományainkhoz híven iskolánkban, községünkben az idei évben is megrendezésre kerül az adventi időszak – Jézus születésére való várakozás, a reménykedés időszaka, a Karácsonyra való lelki felkészülés méltó és bensőséges ünnepe.

Az időjárás mintha csak a lelki ráhangolódást segítette volna, hiszen az ünnepségsorozat nyitónapján, 2017. december 3-án leesett az első hó, ünnepi fehérségbe öltöztetve a helyszínt, a Dobozi Általános Iskola udvarát. A műsor Zsigmond Károlynak, iskolánk igazgatójának köszöntőjével vette kezdetét. Beszédében a szeretet, a várakozás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: mindenre megfelelő időt kell biztosítani, a ráhangolódás ugyanis segít a szívünket feldíszíteni az ünnepre.

Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtását követően iskolánk pedagógusai és a diákjai adtak elő az ünnepkörhöz kapcsolódó – a hideg időben - szívet-lelket melengető dalokat, melyek segítségével minden jelenlévő átélhette az összetartozás fontos, különleges érzését.

Természetesen nem maradt el a műsort követő szeretetvendégség sem, és annak elengedhetetlen részei: a forralt bor, a sült alma, a zsíros kenyér, a különféle teák és palacsinták, amelyek mellett újra lehetőség volt a találkozásokra és beszélgetésekre.

Köszönet mindenkinek, azért amivel hozzájárult, hogy ez az alkalom létrejöjjön. A következő szabadtéri gyertyagyújtás december 17-én lesz, este 17.00 órától; az utolsó gyertyát december 20-án, szerdán 16 órakor gyújtjuk, majd 17 órától karácsonyi műsorra hívunk és várunk mindenkit a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtárba.

Zombai Attila