1956 hőseire emlékeztünk

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A Dobozi Általános Iskola tanulói a település vezetőivel, intézményeivel, a lakossággal együtt emlékeztek a szabadságszerető magyar nép lázadására.

„Be kell látnunk:

Ha kérdeznek, becsületesen

felelni kell.

A harcot becsületesen

fel kell venni,

az úton becsületesen

végig kell menni”

Dsida Jenő ezen soraival kezdte beszédét Köves Mihály polgármester, aki elmondta: „Tisztelgünk azok előtt, akiknek volt bátorságuk harcolni. Az ő áldozatuk nem volt hiábavaló.”

Iskolánk tanulói jelenetek, dalok és versek segítségével idézték fel, hogyan akart a magyar nép maga dönteni hazájáról, miként emelte fel a szavát a békés, vér nélküli forradalomban azért, hogy Magyarország szabad, független és demokratikus ország legyen.

Köszönjük a megindító, elgondolkodtató műsort a szervezőknek, rendezőknek, közreműködőknek: Illik Józsefné Margó tanítónőnek, Kiss Rózsa tanárnőnek, Zombai Attila tanár úrnak és iskolánk tanulóinak.  Segítségükkel fogalmazódott meg bennünk, hogy 1956 hősei egy olyan szabad hazáért harcoltak és áldozták az életüket, amelyet nem mások irányítanak, amely maga dönt sorsáról, a gazdaságáról, amelynek senki nem diktálhatja, hogyan és kivel éljenek a magyarok, amelytől senki nem veheti el a kultúráját.

Tisztelet jár a hősöknek. Tiszteletünket pedig azzal is kifejezhetjük, ha folytatjuk, amit elkezdtek.

1989. október 23-án Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Ez a szimbolikus lépés véget vetett a kommunista Népköztársaságnak, amely átadta a helyét a többpártrendszerű, piacgazdasági elveket valló, parlamenti demokrácián alapuló Köztársaságnak. Ennek már harminc éve. Október 23-án tehát nemcsak’56 hősei előtt tisztelgünk, hanem a köztársaságot, a demokráciát is ünnepeljük.

„És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

 

Márai Sándor kérdésére – remélhetőleg – mindenki tudja a választ.

Békés megemlékezést!