Értékes elismerés

Hamarosan vége a nyári szünetnek, ám még vannak nyár eleji hírek, amiket örömmel osztunk meg a Dobozi Hírmondó olvasóival, településünk lakóival: iskolánk egykori tanulója, Szigeti Boglárka az Andrássy Gyula Gimnázium tanulójaként Gyóni Géza-emlékplakettet vehetett át az intézmény ballagási ünnepségén.

Az Andrássy Gyula Gimnáziumban Gyóni Géza-emlékplakettet kap az a tanuló, aki középiskolai tanulmányai során valamely területen kiemelkedőt nyújtott magyar nyelv és irodalomból. Bogi négy éven keresztül volt a városi diákönkormányzat és az osztály egyik meghatározó alakja. Rendszeresen indult az iskolai vers- és prózamondó versenyeken, a drámakör és énekkar által szerepelt az iskolai műsorokban. Fellépett a Jókai Színház által szervezett Ádámok és Évák elnevezésű program iskolai darabjaiban, eredményesen szerepelt a BEOL cikkíró pályázatán, több írása is megjelent a Békés Megyei Hírlap kiadványaiban. Kilencedikesként az országos Simonyi Imre Emlékverseny versíró kategóriájában harmadik helyezett, tizenegyedikben a MASZK vers- és novellaíró pályázaton első, tizenkettedikben az országos Simonyi Imre Emlékverseny versíró kategóriájában első helyezett lett, így méltán vehette át a Gyóni Géza-emlékplakettet. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!