„Biztonságban vagyok” rajzpályázat

Biztonságban vagyok”… címmel pályázatot hirdetett a Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Dobozi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Dobozi Általános Iskola tanulói részére. A két szervezet együttműködését mutatja, hogy immár harmadik alkalommal írtak ki a gyermekek részére rajzpályázatot. 

Ismét indul a „SULIZSÁK” program!

A Dobozi Általános Iskola az elmúlt tanév végén talált rá egy igazán hasznos kezdeményezésre, melyhez azonnal csatlakozott. Az örökös ÖKO iskola címet is elnyertük, amiből látszik, hogy fontos számunkra a környezettudatos gondolkodás. Erre neveljük tanítványainkat is, a pedagógiai programunknak egyik alap pillére. A SULIZSÁK program ehhez a szemlélethez igazodik.

"Ki a mester két keréken"

A Dobozi Általános Iskola 2023. szeptember 28-án megtartotta a házi kerékpáros versenyét két korcsoportra bontva.

A rendezvény helyszíne a Dobozi Általános Iskola udvara volt, közel 40 gyermek részvételével.

A verseny célja az általános iskolás tanulók közlekedésbiztonsági ismeretinek, ügyességének felmérése, fejlesztése.

Zánkai Erzsébet tábor 2023

Iskolánk (főszerepben: Illikné Margó tanító néni) már évek óta sikeresen pályázik az Erzsébet Program zánkai nyári táboraira. Szerencsére az idén sem volt másképp. És mivel eddig minden alkalommal sok-sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk az itt töltött idő alatt, reménykedtünk abban, hogy ez most is így lesz. Most is a már megszokott csapat (Illikné Margó tanító néni, Péliné Eszenyi Hajnalka tanárnő, Lali bácsi és Zombai Attila tanár úr) vezetésével keltünk útra.

Erzsébet-tábor a reneszánsz jegyében

Ezen a nyáron is lehetőség nyílt arra, hogy az Erzsébet -program keretében tábort szervezzünk tanulóinknak. Erre a reneszánsz jegyében megvalósított tematikus hétre július első hetében került sor az iskolánkban.

A 60 fő táborozó részére az összetartozás jeleként Erzsébet-tábor logóval ellátott pólót készíttettünk. Igyekeztünk olyan programokkal teleszőtt ötnapos nyári kikapcsolódást összeállítani, amely által tudásban és élményekben is gyarapodhattak.

Bendegúz Tudásbajnokság- A tudás, merészség és elszántság csodája

„Én hiszek a csodában. De a csodát nem csak a természet titokzatos erőiben látom, amelyekre rábízom magam, ha véges tudományom kimerül. Igazi csodának tekintem azt is, amit magam érek el az eszemmel, a tudásommal, az ügyességemmel.”

                                                                                    Joseph Ambrose Jerger

    Az igazi csodát teremti meg 1998 óta a Bendegúz Tudásbajnokság tanulmányi versenyeivel.     Játékos, néha mókás, és nagyon izgalmas feladataival segíti elő a versenyzők ismereteinek bővítését. A megszerzett tudására büszke diákokból olyan értékes, inspiráló, támogató közösséget épít, ahová jó tartozni, ahol mindenkinek van esélye megmutatni, miben jó.

„Hahó, szép nyár, vártalak!” – Tanévzáró 2023

Bár már javában tart a nyár, és lassan készülődünk a szeptemberi évnyitóra, néhány gondolat erejéig még tekintsünk vissza a mögöttünk álló tanévre!

„Az év lezárása természetesen nem történhet értékelés nélkül – mondta a tanévzáró ünnepségen Zsigmond Károly iskolaigazgató.  A bizonyítványban mindenki láthatja az elvégzett munka eredményét. El lehet és el is kell gondolkodni azon, hogy mindenki megtett-e mindent annak érdekében, hogy a számára lehető legjobb teljesítményt hozza ki magából."

„Menj, küzdj az álmodért!”

A ballagás mindenki életében igen fontos mérföldkő: egy korszak végét jelzi. Jelentőségét mindenki érzi: ballagók, szüleik, tanáraik, iskolatársaik egyaránt. És bár a ballagók mindegyike más-más személyiség, az ünnepségen mindannyian meghatottan, várakozással telve ballagtak végig a tantermeken, és mosolyogva fogadták a hozzájuk intézett szavakat.

Zsigmond Károly, a Dobozi Általános Iskola igazgatója a következő sorokkal búcsúzott: „Ez a nap elsősorban rólatok szól. Eltelt 8 év az életetekből és látjuk, tapasztaljuk, hogy nem nyomtalanul. Igaz különböző mértékben, de mindenkinek megtelt a tarisznyája tudással, élményekkel, barátokkal. Ezeket most jól raktározd el, és ha szükséged lesz rájuk, bátran vedd elő.

Oldalak