Bolyai Matematika Csapatversenyen

 A Dobozi Általános Iskola idén is részt vett a Bolyai Matematika Csapatversenyen. Ezt a megyei szintű versenyt 2015. október 16-án rendezték meg a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában. A rengeteg gyerek között dobozi gyerekek is rátermettségükkel, szorgalmukkal bizonyították számunkra és a megye iskolái számára a biztos tudásukat, csapatszellemüket. E kettő segítette őket az eredményükhöz, hiszen a több mint 40 csapatból 5. helyezést értek el!

Mikulásról szóló történet

Illik Józsefné, Margó néni a 3.b osztállyal egy Mikulásról szóló történetet  mutatott be

a szünet előtti  utolsó tanítási napon az alsós gyerekeknek. 

Cipősdoboz akció

A Dobozi Általános Iskolában második alkalommal szerveztük meg az országos akcióhoz csatlakozva a Cipősdoboz akciót. Pedagógusok, szülők, gyerekek együtt igyekeztek emlékezetessé tenni az iskolai karácsonyt. Minden osztályból két tanuló kaphatott ajándékot. Sorsolással, vagy közös megbeszéléssel döntötték el, hogy kik legyenek a kiválasztott tanulók. Reméljük olyan örömmel fogadták a szeretet és törődés eme megnyilvánulását, mint amilyen lelkes gondossággal készítettük mi a számukra!

Diàkolimpia körzeti forduló

Diàkolimpia körzeti fordulójàn vett részt iskolànk alsó tagozatos csapata. A gyerekek az iskolai sportkör foglalkozàsain készültek a versenyre.

A Magyar Diàksportszövetség sportszer tàmogatása

A Magyar Diàksportszövetség sportszerekkel tàmogatta a Dobozi Àltalànos Iskola  szivacs kézilabda csapatát, mely szeptember óta működik iskolànkban, Turàkné Szente Adél vezetésével. Két szivacskézi labda kapu valamint két garnitura mez került birtokukba. Céljuk az utànpótlàs nevelés. 
A felszerelés àtadàsàt bemutató óràkkal köszönték meg, melyet az alsós szivacskézisek és a felsős kézilabdàsok prezentàltak.

Támogatás a szivacskézilabda csapatnak

Szivacskézilabda csapatunk támogatója, ifj. Szabó László újabb adománnyal segítette munkánkat. 10 darab szivacslabdát vehettek boldogan birtokukba a gyerekek. Felajánlását ezúton is köszönjük!

VERSENYRŐL VERSENYRE

2015. november 11-én a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban angol-amerikai országismereti vetélkedőn vettünk részt. Csapattársaimmal: Ökrös Krisztinával és Szeverényi Bencével 2. helyezést értünk el nyolc csapatból. A 7. osztályosok közül Lakatos Klaudia, Péter Mónika és Hollósi Zsolt vettek részt, ők 4. helyen végeztek. Előzetes feladatként tablót és prezentációt kellett készíteni, amellyel bemutathattuk, mennyire jól ismerjük a brit királyi családot, a Buckingham-palotát és Mark Twaint.

Rajzpályázat 3. helyezés

A Békés Megyei Önkormányzat és a Munkácsy Mihály Múzeum Békés megye újraszervezésének 300. évfordulója alkalmából rajzpályázatot hirdetett.

 A pályázat témája Békés megye, az otthonunk, épített és természeti környezetünk, mindaz, ami kifejezi, hogy miért is szeretünk itt élni.

Ezen a rajzpályázaton a Dobozi Általános Iskola alsó tagozatos tanulói is részt vettek.

Oldalak