Papírgyűjtés - 2023 tavasz

Az októberi első akció után, idén áprilisban ismét papírgyűjtést szerveztünk iskolánkban a DÖK szervezésében. Szerencsére az idő most is kegyeibe fogadta a papírgyűjtőket, hiszen kellemes, tavaszias időben folyt a munka. A tanítás befejeztével, 12 órakor a gyerekek újfent nagy kedvvel és lelkesedéssel járták az utcákat, és gyűjtötték össze családok számára már haszontalanná vált papírokat. Voltak, akik táskákban, reklámszatyrokban cipekedve hozták az összegyűjtögetett papírt és voltak, akik biciklin, talicskán gurítva. Mások pedig autóval, vagy éppen kisteherautóval érkeztek.

Így a megszokott hozzáállásnak köszönhetően már az első órákban komoly mennyiségű újságpapírt, kartonpapírt és könyvet hoztak a tanulók és az őket segítő szülők. Szerencsére ez a későbbiekben sem változott, így a konténereket pakoló diákok sem unatkoztak. Egymást segítve és jó hangulatban pakolták a papírkötegeket a szép lassan megtelő lomtartályokba. A gyűjtésnél segédkező kollégák folyamatosan jegyezhették be az egyes osztályoknak a fokozatosan gyarapodó mennyiségeket, kilóban. A tavalyi évhez hasonlóan Baku Zoltán kollégánk ismét minden követ megmozgatott, hogy a helyi boltokból, ABC-től minél nagyobb mennyiségű papírköteget, kartonpapírt kapjunk.

Összesen több, mint nyolc tonna papírt sikerült a nap folyamán összegyűjteni.

Az akció által kapott összeget az iskola a május végi sport- és gyereknap alkalmából szeretné felhasználni. Eredményhirdetés az elkövetkező napokban várható

Az akció fő szervezője: Zombai Attila, a DÖK segítő tanára