A Fülemüle kórus hírei

2023. március 28-án, délután megrendeztük hagyományos,  „Sej, tiszta búzát szedeget a vadgalamb” című, iskolai népdaléneklési versenyünket. Ez az esemény mindig Bartók Béla születésnapjához (március 25.) kapcsolódik. Az ő pályatársa és jó barátja Kodály Zoltán, kinek soraival nyitnám ezt a beszámolót:

„Amit csak hall a gyermek elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben Ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe” (Kodály Z.)

Így tesznek a mi tanulóink is, éneklés közben játszunk, mozgunk, ami figyelmünkre, lelkünkre, koncentrációnkra, beszédünkre, memóriánkra és egész személyiségünkre rendkívüli hatással van.

A versenyben a legkisebbektől a legnagyobbakig 53 tanuló nevezett be. A diákok nevezhettek szóló  kategóriában és kisegyüttes kategóriában. A zsűriben: Czinanó Sándorné Ibolya óvónéni, Kissné Lukucz Katalin tanító néni, Illik Józsefné Margó tanító néni és Nagy Csenge, a Fülemüle kórus tagja foglalt helyet. A gyerekek lelkesen készültek erre a napra, a befektetett munka meghozta gyümölcsét.

Mindkét kategóriában minősítéseket adtunk ki: Arany , Ezüst és Bronz.

Szóló ének kategóriában ARANY minősítést szereztek:

Laskay Merse Péter 1.a
Mészáros Nikolasz János 1.a

Bankó Jáde 2.a

Bankó Zejnep Roxána 3.a
Szatmári Tamara 3.a
Réda Patrik Zsolt 3.b

Behrami Amélia 5.a
Czinanó László Ábrám 5.a
Dalmadi Ferenc 7.a

Szóló ének kategóriában EZÜST minősítést szereztek:

Barna Janka Csenge 1.a
Farkas Fernanda Damarisz 1.a

Erdős Csilla Kincső 2.a
Megyeri Gréta Vica 2.a

Lukucz Lara Hanna 3.a
Sztojka Krisztofer 3.a
Szigeti Kevin 3.b
Burjáng László 4.a

Kókai Anasztázia  5.b
Köteles Rikárdó 5.b

Szóló ének kategóriában BRONZ minősítést szereztek:

Faragó Jázmin 1.a
Képíró Noel Károly 1.a

Isztin Rubina Mercédesz 2.a
Tóth Izabella 2.a

Tóth Marcell 3.a

Jónás Leonidász 4.a
Molnár Balázs 4.a

Kisegyüttes kategóriában ARANY minősítést szereztek:

Köteles Tamás-Lévai Brendon Albert 2.a

Szatmári Tamara-Sztojka Hanna 3.a

Bakos Bianka-Szabó Enikő 5.b
Faragó Zoltán-Lukács Richárd Vilmos-Nagy István Kende-Pribojszki Zsombor-Szabó Kevin Gergő-Szatmári Martin Ferenc-Szegedi Márton József 6.a

Kisegyüttes kategóriában EZÜST minősítést szereztek:

Debreczeni Seherezádé-Földi Lia Dorina-Sztojka Alisa Naomi 2.a

Bankó Zejnep Roxána-Lukucz Lara Hanna 3.a

Mészáros Angelika-Ötvös Viktória Anasztázia 4.a

Kókai Anasztázia-Nagy Senon-Serbán Veronika 5.b

Kisegyüttes kategóriában BRONZ minősítést szereztek:

Hegedűs Dávid-Nyul Tamás-Sztojka Krisztofer-Tóth Marcell 3.a
Bakucz Dominik Robertó-Jónás Denisz-Mezei Pál-Szigeti Kevin 3.b
Köteles Bettina Boglárka-Köteles Szofi-Rácz Dominik 3.b

Ezúton köszönöm a Gyerekek lelkesedését, a szülők támogatását, valamint kollégáim együttműködését, érdeklődését, valamint a zsűrizés nemes feladatának ellátását.

Kiss Rózsa, ének-zene tanár

 

Az eseményről készült képek és videók az iskola Facebook oldalán érhetők el:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=672087638256829&set=pcb.672107598254833