Varázsceruza helyesíró verseny

2019. február 22-én „Varázsceruza” címmel helyesírási, nyelvhasználati versenyt rendezett a füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Ez a rendezvény második alkalommal nyújt lehetőséget a térség alsós diákjai számára, hogy bemutassák helyesírásbeli jártasságukat egyénileg és csapatban is. A gyerekek 1-4. osztályokig vehettek részt. A Dobozi Általános Iskola 2. 3. 4. évfolyamokból állított ki négy fős csapatokat. A szeghalmi iskola nevezett a versenyre, de nem jelent meg, így dévaványai és füzesgyarmati iskolásokkal mérték össze a tudásukat tanítványaink. Az újonnan épült Közösségi Ház adott helyet a versengésnek. Természetesen ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény, melynek témája a farsang volt. Igyekeztek a szervezők a feladatokat is ennek a jegyében összeállítani. „Vidámság és jókedv jellemezze az itt töltött időt!” –kívánták a gyerekeknek. „A tudás veletek van!”- mondta beszédében a rendezvényt megnyitó Kovácsné Czeglédi Mária Tünde, tanácsnok. És valóban velünk volt! Igyekeztünk nagyon alaposan felkészülni, hiszen nem csak erre a versenyre fogunk nevezni, hanem más lehetőségekkel is kívánunk élni, így biztosan nem megy kárba a sok -sok nyelvtanozással eltöltött óra. Az elért eredmények is ezt igazolták:

2. osztály egyéni helyezések:

I. hely Pribojszki Zsombor 2. a

II. hely Szatmári Martin 2.a

III. hely Kölüs Zorka 2.a

2. osztály csapat helyezés: 2. a osztály III. hely

Felkészítőjük Váradi Edit tanítónő.

3. osztály egyéni helyezések: Megyeri Anna Dóra: II. hely

3. osztály csapat helyezés: 3. a osztály I. hely

Felkészítőjük Kádár Ádámné tanítónő

4. osztály egyéni helyezés: Klapka Cintia I. hely

4. osztály csapat helyezés: 4. a osztály III. hely

Felkészítőjük Tóthné Székely Ildikó tanítónő

Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

Kádár Ádámné