TELI PUTTONYÚ DECEMBER

December az a hónap, amelyet mindenki egyformán nagyon vár. A felnőttek főként azért, mert ilyenkor több alkalom is nyílik arra, hogy ajándékozzanak, létrehozzák a csodát, a gyerekek pedig örömmel fogadják ezeket az ajándékokat. 

December 3-án, advent első vasárnapján az iskola udvarán álló fenyőfa a szemünk láttára vált lélegzetelállító karácsonyfává. Az adventi forgatagban, jó hangulat közepette lobbant fel az adventi koszorú első lángja, megkezdődött az adventi ünnepkör.

Karácsonyfa azonban nemcsak az udvaron állt, hanem az iskola aulájában is: öröm volt számunkra a közös fadíszítés. Idén december 6-án, a Mikulás érkezésével egy időben ékesítettük fel a karácsony jelképét, melyben karácsonyig gyönyörködhettünk; a Mikulás puttonyából pedig ismét előkerültek az édességek, csomagok, játékok. 

December 21-én Diákváros színesítette az alsósok és felsősök életét. Alsóban játszóházzal, betlehemes játékkal várták a diákokat, felsőben pedig a jósda, a játékterem, a nyugalom szigete, szépségszalon, karaoke és aréna közül válogathattak tanulók. A rendhagyó délután édes meglepetéssel, palacsintázással zárult.

Kora este meglepetésekkel teli dobozokat találtak az udvari karácsonyfa alatt a gyerekek, ugyanis Balog Mária tanárnő, a Diákönkormányzat segítő tanára idén is megszervezte a cipős doboz akciót, melynek mottója: ajándékozz egy cipős doboznyi szeretetet! Miután a negyedik gyertya is lángra lobbant, az iskolások átvették ajándékcsomagjukat, melynek elkészítéséhez Doboz Nagyközség Önkormányzata nyújtott segítséget.

A nyolcadikosok idén is betlehemes játékkal köszöntötték a karácsonyt. December 21-én Balogh Lajos Barna lelkész úr és Köves Mihály polgármester úr köszöntőjét követően a református templom falai között elevenítettük fel Jézus születésének történetét. Köszönjük a szervezést és lebonyolítást Kiss János tanár úrnak, a közreműködést és a segítséget Kiss Rózsa tanárnőnek, Illik Józsefné tanító néninek, Komlósi Györgynek, valamint a Dobozi Általános Iskola tanulóinak.

A betlehemes játék vége egyben a téli szünet kezdetét is jelentette. A decemberi forgatagról tanulóink is szívesen meséltek. Hamarosan az ő fogalmazásaikból válogatunk.