Tanulmányúton

A Dobozi Általános Iskola tantestülete tapasztalatszerző tanulmányúton vett részt

2014 februárjának elején. Ennek keretében a budapesti Deák Diák Általános Iskolába is ellátogattak, ahol lehetőségük nyílt több tanítási óra megtekintésére, majd azt követő értékelésre. Az úttal kapcsolatban Zsigmond Károly iskolaigazgató elmondta: „Azon kevés iskolák közé tartozunk, akik az integrált oktatásban részt vesznek, ezért szükségesnek tartjuk a tapasztalatcserét. Az ország több részén megfordultunk már ezzel kapcsolatban, s most úgy láttuk jónak, hogy egy budapesti iskolával is felvegyük a kapcsolatot.  Egy ilyen tanulmányút legnagyobb haszna abban van, hogy saját iskolánkat el tudjuk helyezni a többi között; s megnyugvással tapasztaltam, hogy hasonló módon, hasonló alázattal, kellő szaktudással végezzük mi is a munkánkat. Nem könnyű, hiszen iskolánkba nagy százalékban járnak halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, s ezeket a szociális hátrányokat az iskolának kell kiegyenlítenie. Ennek a tanulmányútnak lesz folytatása, hiszen májusban egy másik vidéki város általános iskolájába teszünk látogatást.”