Study Tour Gyomaendrődön

 

 

-

Study Tour Gyomaendrődön - a Víz Világnapja alkalmából 2017.03.22.

 

  A Víz Világnapja alkalmából ingyenes tanulmányutat szerveztek pedagógusok és intézményvezetők számára, melynek célja az volt, hogy megismerjük a Gyomaendrőd által nyújtotta lehetőségeket, mint lehetséges osztálykirándulási helyszín. Résztvevő kollegáink Budapestről, Törökszentmiklósról, Dobozról és a környékbeli településekről érkeztek. A tanulmányút nyitóbeszédét Nagyné Perjési Anikó-A város Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának elnöke tartotta meg. A nap folyamán többek között ellátogathattunk az Endrődi Tájházba, ahol megismerhettük a XIX. század végi endrődi paraszti élet körülményeit és a gyerekeknek szóló foglalkozások is bemutatásra kerültek. A Szent Antal Kenyérsütő Házban megkóstolhattuk a hamisíthatatlan kemencében sült lekváros buktát. A Bárka Látogatóközpontban a halászat és a folyószabályozás történetét bemutató múzeumpedagógiai foglalkozásokat próbálhattuk ki, ezt követően végigsétálva a Pájer Kempingen a gyerekek számára szórakoztató játékok kerültek bemutatásra. Ebéd előtt a város polgármestere Toldi Balázs köszöntötte a résztvevőket, majd a Körös Látogatóközpontba tettük tiszteletünket.” Az esőcsepptől a Körösig” című kiállítás interaktív táblákkal mutatta be egy esőcsepp útját a Földön. Az Aranka Babamúzeumban pedig a közel 500 db játékbabából álló gyűjteményével okozott érdekes pillanatokat. Utolsó helyszínként az interaktív, helyi élővilágot bemutató tanösvény, az Erzsébet Ligeti Kilátó és Lombkorona sétány szolgált. Köszönjük szépen a közreműködést az intézményvezetőknek Dr. Szonda Istvánnak és Weigertné Gubucz Editnek, valamint a programszervezőknek, ugyanis egy élményekkel teli, aktív, kellemes napot zártunk le. Köszönjük a lehetőséget iskolánknak, hogy a programon részt vehettünk!

 

 Kovácsné Mórocz Anikó és Balog Mária