Együtt szaval a nemzet

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük, a kézirat tanúsága szerint ugyanis 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ebből az alkalomból ismét együtt szavalt a nemzet.

Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés keretében öt kontinens valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájában e napon hangzott el a Himnusz első versszaka, majd a résztvevők elszavalták a Szózatot. A kezdeményezés tavaly nagy sikert aratott, így idén még nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele a szavalatba.
A Szózatot a Dobozi Általános Iskolában öt felső tagozatos osztály részvételével szavaltuk el a kamera előtt, a Himnusz első versszakát pedig együtt mondta iskolánk minden tanulója a Tehetségek napjának zárásaként. A kiírásnak megfelelően a szavalatokat elérhetővé tettük az interneten.  A technikai megvalósításban közreműködött Komlósi Tamás és Bak László.

A regisztrációk alapján elmondható, hogy a programban közel 400 ezer magyar vett részt, közel ezer helyszín bekapcsolódásával.