Együtt a drogok ellen! - Drog prevenciós előadás az iskolában

2014. november 20-án a Dobozi Általános Iskolában előadást tartott az alsós és a felsős tanulóink részére Medgyesi István Őrnagy (nyomozó) a Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársa. Előadásának témája a drog pontos meghatározásán túl választ adott arra, hogyan és hol hat, mikor nevezhető bűncselekménynek, milyen büntetés jár érte, egyáltalán veszélyes-e a drogok fogyasztása, birtoklása, terjesztése. Érintette az alkoholfogyasztás, a cigaretta és az energiaitalok okozta káros hatások következményeit is. Számomra a leginkább maradandó gondolatot a megelőzéssel kapcsolatban elhangzott mondatai okozták: a szeretet az egyik legjobb ellenszer, szeretni és szeretve lenni! A közösség megtartó, segítő erejét egy játékkal bizonyította: egy kötelet kellett megfogni körben állva a gyerekeknek, egyiküknek húzni kellett kifelé. A kötelet húzó tanuló nem esett le a földre, mert a körben állók nem engedték el, együtt tartották meg.


További képek a galériában...

Miért volt erre a programra szükség? Szerencsére iskolánkban nincsenek jelen a drogok, a kábítószer, de köztudott az is, hogy településünkön sajnos igen, hiszen sok családnak okozott már komoly problémát. Ha már csak egy diák felfogta azt, hogy mekkora veszélynek teszi ki magát különböző kétes eredetű szerek fogyasztásával, akkor már elértük a célunkat.