Deres, derűs december

Január az egyik legszürkébb hónap. Ilyenkor szívesen gondolunk vissza a színes, fényes, csillogó decemberre, a Mikulásra, gyertyalángra, közös éneklésre, sok szép élményre.

Élményekben mi is bővelkedtünk.

December első napján, hó nélkül ugyan, de annál nagyobb izgalommal és szeretettel vártunk mindenkit az iskolába és annak udvarára a Dobozi Advent programsorozat nyitórendezvényére, mely kézműves játszóházzal kezdődött. A játszóház lebonyolításában a szülői szervezet tagjai is részt vettek. A gyerekek kezei közül – az ünnepre hangolódás jegyében – díszek, mécsesek és díszített mézeskalács került ki. Az első adventi gyertya lángra lobbanása előtt Zsigmond Károly intézményvezető köszöntötte a közös ünneplésre érkezőket. „Ádvent első gyertyája a karácsony fényének első előhírnöke. A Dalai Láma így tanít: »Évezredek sötétjét elűzi egyetlen gyertya fénye - Ne átkozd a sötétséget, gyújts világosságot!« Tenni kell azért, hogy világosság legyen. Ölbe tett kézzel ülve nem tudjuk megváltoztatni a világot. Persze nem az egész világ megváltoztatása a mi feladatunk, nekünk csak a szűk környezetünk életébe, mindennapjaiba kell fényt, világosságot, örömet, szeretetet csempészni. De tenni kell azért, hogy világosság legyen! A feldíszített fenyőfa, az adventi koszorú, a jászol, az ünnepi műsor, a játszóház, a gyertyagyújtás, a karácsonyi ízek, illatok mind a világosság, és a szeretet szolgálatába állnak a mai napon és teszik ezt további három alkalommal. Mint pedagógus arra kérem a szülőket, hogy ebből a fényből minél többet adjanak a gyermekeiknek!”

Az első adventi gyertyát Czegle Zsolt Bendegúz 7. osztályos tanuló szüleivel és osztályfőnökével közösen gyújtotta meg. Bendegúz példás szorgalmú, szép eredményeket ért el tanulmányi versenyeken, idén pedig települési kitüntetésben részesült kiemelkedő szabadidős tevékenységéért.

Ugyancsak ezen az estén gyúltak ki a fények az iskola udvarán álló – a szemünk láttára terebélyesedő – karácsonyfán. Minden évben megható és egyben lélegzetelállító pillanat ez, melyet ezúttal a Kiss Rózsa tanárnő által vezetett Fülemüle kórus és tanulóink fénytánca tett teljessé. A tánc koreográfusa Illik Józsefné Margó tanító néni volt.

A december egyik legvidámabb eseménye a Mikulás érkezése, aki újra meg újra megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy adni, no meg jónak lenni jó. December 6-án ismét a Mikulással közösen díszítettük fel az iskola karácsonyfáját. Minden diák a saját maga által készített dísszel tett még szebbé a fát, ezáltal még inkább magáénak érezve.

A karácsonyi készülődés jegyében december utolsó tanítási napjának délelőttjét az alsós és felsős diákváros programja tette színesebbé, izgalmasabbá. A kisebbek kézműves foglalkozáson, diafilmvetítésen vehettek részt, illetve új társasjátékokkal ismerkedhettek meg. A nagyobbak többek között a nyugalom szigete, a játékterem és a szépségszalon szolgáltatásait is kipróbálhatták; illetve az „Egy perc és nyersz” kihívását teljesíthették. A délelőttöt a palacsinta édesítette meg.

A nap zárásaként a Dobozi Iskoláért Egyesület ajándékcsomaggal kedveskedett minden tanuló számára, majd lángra lobbant a negyedik gyertya is. A református templom adott otthont a karácsonyi műsornak. Köves Mihály polgármester – ünnepi beszédében – a szeretet ünnepén a család jelentőségét hangsúlyozta, továbbá hogy nem a drága ajándék teszi széppé az ünnepet, hanem az együtt töltött idő.

A 8. a és 8. b osztály műsora is ezt fogalmazta meg: a szeretet ünnepét azzal töltsük, aki fontos a számunkra, akiket szeretünk – a családunkkal. Így gondolták ezt a szervezők: Balog Mária tanárnő és Futakiné Debreczeni Ilona tanárnő, nyolcadikos osztályfőnökök és Kiss Rózsa tanárnő, kórusvezető is. Az előadásból kiderült: a gyerekek szívesen vettek részt az üzenet tolmácsolásában. Büszkeséggel, örömmel néztük, hallgattuk őket. Számtalan dolgot: meglepetést, jó érzést, tanulságot tartogatott nekünk december, az év utolsó hónapja.

Véget ért egy év, ezzel elkezdődött egy új – tele lehetőségekkel. Eredményes, boldog új évet kívánunk!