Őszirózsa 2017 - Középdöntő

 

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett Őszirózsa vetélkedő középdöntőjét kilencedik alkalommal rendezték meg Biharugrán az Igazgatóság Bihari Madárvártáján.

Az előzetesen megküldött feladatsorok értékelése után hét csapat jutott el a versenyre: Doboz, Vésztő, Gyula, Sarkad, Békéscsaba és Szarvas településekről érkeztek a versenyző csapatok.

Négy belső és négy külső fordulóban dőlt el, ki jut tovább. A kérdések elsősorban a fajismeret, fajfelismerés tárgykörét érintették, ezek nélkül ugyanis nehéz természetvédelmi tevékenységről beszélni.

A szoros eredmény a csapatok kiváló felkészültségét bizonyította. Mindenki győztesnek érezhette magát, de a réhelyi döntőben csak öt csapat vehet részt. Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk csapata is bejutott a győztes vésztőiek, illetve az egyik szarvasi, valamint a sarkadi és békéscsabai versenyzőgárda mellett.

A dobozi csapat tagjai: Pribojszki Péter és Tóth Éva Klaudia 7.a, valamint Szűcs Edina 6. a osztályos tanulók. Felkészítő: Balogh Lászlóné.

A döntő októberben lesz, az állatok világnapjához kapcsolódóan.